Azon az éjjelen
Izgatottan tárom szét combjaim,
Neked adom, ajándékozom magam,
A még ki nem zöldüllt lombjaim,
S megfeszített testem hangtalan.
Lázam, mi forrong mindenemben, mérhetetlen.
A csillogás, a vágy ott van tüzesen fénylő szememben.
Akarom az érzést, minden érzéki sejtedet,
De ezt már mondanom sem kell, hiszen régóta sejtheted,
Tudhatod, végtére is nem titok, nem titkolom,
Hogy mennyire élvezem, mikor vérbő ajkad csókolhatom.
Bőrömön hideg fut végig, mikor hozzám érinted gyengéd ujjadat,
Oh, hangosan nyögök fel, mikor izmos nyelved nyalogat,
Hová nem engedem nyúljon más senki sem,
Csak, ha izzik, forrong lelkemben a szerelem.
A szerelem, mi; mint lágy szellő ismét megérintett,
Halkan, nesztelen, s mégis sebesen a nyomomba lépett,
S szemüvegem lencséjét rózsaszínre cserélte,
Lelkem, mi most is repes; suttogja: végre, végre….
Megfeszült testemen, melyen ujjbegyeid játszanak,
Az elmúlt éjszaka érzései még mindig látszanak,
Beleégtek napbarnított, vékony bőrömbe,mint az emlékek retinámba,
Nem szorítkoztunk Te meg én csak a megvetett ágyra…
A természet, a lágy szellő csalogatott együtt lenni…
Olyan csodálatos hűs szellő mellett, csillagok alatt szeretkezni…
Érezni, mikor a fű csiklandozza bordáidat, libabőr fedi testedet,
Könny csurran ki szemedből, mikor magadba, mélyen engeded,
Csókolva kapaszkodni egymás húsába, a vágytól égve,
Olyan erősen emlékszem arra a hévre,
Mivel testem, lelkem, egész lényem táncolt…
Minden sejtem, zsigerem a Tiéddel táncolt
Azon az éjjelen!